Énekel: Bognár Szilvia
A koncert helyszíne: Tuzsér, Lónyay-kastély
Búzai dalok.
Közreműködnek: Juhász Réka, Soós Réka ének
Juhász Dénes hegedű
Budapest V. ker. Vörösmarty tér, szabadtéri színpad
Bonchidai táncok tanítása 19:30-tól 21:00-ig.
Utána széki, palatkai, vajdaszentiványi, kalotaszegi muzsika 23.00-ig.
Kezdők, érdeklődők, fontolva haladók, táncosok gyertek!
Háziasszony: Nagy Irén
Házigazda: Nagy Zoltán József, Púder
Helyszín: Hello Anyu, Budapest, VII. ker. Csányi utca 7.
Budapest, Papp László Sportaréna – Lajta terem
Vendégeink Vigh József, Földvári Mihály, Tóbiás József és Török-Csingó Adorján keszüi énekesek
További közreműködők:
Navratil Andrea, Soós Réka – ének
Dresch Mihály – szaxofon, fuhun
A zenekar hosszú évek óta küldetésének tekinti a mezőségi szórvány falvak énekeseinek bemutatását. Búza és Melegföldvár után, most Mezőkeszüből hívott vendégeket. Mezőkeszü egy kis magyar falu a Mezőségen, a zenészeiről jól ismert Magyarpalatka szomszédságában. Mára főleg idősek élnek a faluban, akik az énektudást nagy becsben tartják. Idén már második alkalommal mutatkoznak be Budapesten, ezúttal a Táncháztalálkozó közönsége előtt. A műsorban közreműködők életkorát tekintve bátran állíthatjuk, hogy generációk találkozásáról van szó. Ezt a különleges koncertet Mezőkeszü énekes hagyományainak őrzése és továbbvitele hívta életre
Koncert a MEGiNT-en.
Közreműködik: Szilágyi Anna, Navratil Andrea, Dresch Mihály
1071 Budapest, Városligeti fasor 17-21,

Vendégeink: Vigh József, Földvári Mihály, Török-Csingó Adorján Mezőkeszüből,
Szilágyi Anna Melegföldváról.
Táncokat tanít: Púder
Helló Anyu kávézó, Budapest VII. ker. Csányi utca 7.
Közreműködők:
Szilágyi Anna Melegföldvárról, Vigh József és Földvári Mihály Mezőkeszüből (Mezőség), valamint Navratil Andrea, Dresch Mihály, Török-Csingó Adorján, Mihó Attila és Nyitrai Tamás
Helyszín: Fonó Budai Zeneház – 1116 Budapest, Sztregova u. 3.
Navratil Andrea, Szilágyi Anna, Török-Csingó Adorján
A koncert helyszíne: Székesfehérvár, Fő utca „Varkocs Pódium”
Énekes közreműködők: Navratil Andrea, Fekete Zsuzsanna